2021.06.07 21:37 - Búcsú a szenior kapitányi címtől


Kedves korábbi Válogatott Kerettagok, kedves Golfozó Barátaim!
Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani minden korábbi kerettagnak az elmúlt években megélt közös élményekért. A változást hozó időszakban, amikor a korábbi baráti társaságokat felváltottuk az eredményeken alapuló válogatási elvekkel, komoly sikereket értünk el. Két alkalommal is éremmel tértünk haza a nettó kategóriában az Európa Bajnokságról, ami korábban nem hazai rendezés esetén elképzelhetetlennek tűnt sokak számára. A Monarchia Kupa sikerek is sok golfozónak jelentettek különleges élményt. A kiírt válogatók, úgy érzem, valamilyen szinten összekovácsolták a kezdeti időszakban, 2016-ban és 2017-ben a csapatot. A kapitányságom nagyjából 5 éve alatt csak egyetlen alkalommal éltem a szabadkártyás lehetőségemmel, amikor Máthé Istvánnak adtam szabadkártyát 2017-ben, de az eredmények utólag igazoltak, Lengyelországban remek eredményt ért el, a csapat legjobbja lett. Valamennyi további versenyen a válogatók legjobb 6 játékosa képviselhette a  Szenior Európa Bajnokságokon a magyar színeket. Sajnálom, hogy az utolsó periódusban a csapat egysége megbomlott: néhány játékos feltételeket szabott, hogy kivel hajlandó együtt játszani. Ebben nem lehettem partner, mert mindennek ellentmondott volna, ami a kapitányságom alatt a változást jelentette.
A válogatókon viszont sokan indultak, az egész évi versenyzés sokak számára nyújtott izgalmas feladatot. Így tulajdonképpen valamennyi játékos részese lehetett az elért sikereknek. Mostantól egyszerűbbé válik majd a válogatás is, mert a magyar ranglistát szinte azonos elvek szerint határozza meg a szövetség, mint ahogyan mi tartottuk meg a válogatóinkat.
Köszönöm Dietrich Tamásnak is az elnökként rengeteg társadalmi munkában végzett segítségét, azt hiszem, még nálam is több időt szánt a csapat körüli teendőkre, ami nélkül nem lehetett volna a sikereket elérni. Bízom benne, akár ő, akár az őt követő elnök is hasonlóan sokat tesz majd a mindennapi golfozás lehetőségéért, a versenyekért, és sok időt szán a felmerülő rengeteg feladat megoldására, mellyel az összes szenior korú golfjátékos is szebbé, tartalmasabbá, izgalmasabbá teheti az életét.
Sajnos az évek közben elszaladtak, jómagam is kiöregedtem a szenior korhatárból, ezért már az elnökválasztás előtt szeretném jelezni, hogy a szenior csapat kapitányi tisztéről mindenképpen lemondok. Ebben egyébként a „kiöregedés” mellett a hosszabb ideje tartó sérülésem is akadályozna. Ha esetleg visszatérek egy még elfogadható színvonalra, talán a Master csapat (65+) még számíthat majd a játékomra. Ebben azért még nagyon reménykedem.
Nagyon fontos lenne, hogy a társaság új vezetése valóban élvezze a többség bizalmát, hogy újabb sikereket érhessünk el minden területen. Jó lenne, ha megszűnne minden torzsalkodás, és átvenné a helyét újra a nagybetűs JÁTÉK. Ezért én is kérek mindenkit, jöjjön el június 16-án Kisorosziba a szerdai versenyünkre, valamint az azt követő közgyűlésre, és szavazzon az elnök és az elnökség tagjaira legjobb belátása és mérlegelése szerint. Nagyon fontos, a jelöltek listájára mindenki a helyszínen is állíthat újabb személyeket, akik azonos feltételekkel, mint a korábbi jelöltek, felkerülhetnek a listára. A személyekről pedig kizárólagosan a közgyűlés fog szavazni.
Golfbaráti üdvözlettel:
Jakobi László, ex szenior kapitány